legal alien

hát tudom, hogy több, mint kiborító vagyok, de nem jó itt ez a hely nekem. nem bírom belakni meg ilyenek. biztosan az én hibám, de még egy rohadt linkfalat sem tudtam összehozni... that´s life...

azért jó, hogy a laptop az ágyban van, mert nem vagyok olyan magányos, így a laptop testmelegétöl mert tök könnyen beleakad a lábam a headsetbe, és rántom ki. most például a mikrofon dugója vált ketté. dugóra meg kábelra. tehet´seges vagyok. én csak hanyatt estem.

tegnap itt voltak a lányok (Èpítészlány, meg Juci) amikor egészen randomszerüen berobbant Peter, akivel két hete találkoztam elöször, elött csak pár mailt váltottunk Paul barátom jóvoltából. merthogy eredetileg úgy volt, hogy nagyobb buli lesz, és oda Petert is meghívtam, de azt mondta nem jó neki, meg a barátnöje is morog, úgyhogy nem is számoltam vele. erre mit tesz Isten, Peter belibben, majd közel két órán át beszél és beszél, és semmi más nem érdekli. szegény Èpítészlány már alig bírta leplezni nemtetszését, amikor Péter rájött, a barátnö otthon fekszik betegen, úgyhogy ö megy is. vicces volt. merthogy elötte nekem Peter tetszett. illetve kedves fiúnak tartottam. de most, hogy nem tudott másról, csak magáról beszélni, és nem is érdekelte semmi más igazán... szóval hát ígymár rég nem annyira...Mr Darcy nyilván szabadságon van, vagy igaziból Frank volt az, és majd mikor megyek most vissza Dániába, akkor végre Frank felhív, és találkozik velem, és bocsánatot kér, amiért egész novembertöl csak hitegetett, hogy találkozunk. Mr Long-Eyelishies... én meg csak kötöttpályás bénázom itten.

na persze nem a sorozat, hanem én vagyok igazi hös, söt többszörös, mivel egyrészt rávettem magam, hogy G öcsém - illetve, hogy egész pontos legye G háziszörnye - részére temetö gyászbogár lárvákat megvegyem, elszállítmányoztam hozzájuk. persze a boltban a csávó kiröhögött, amikor nem tudtam a szörny nevét címét és telefonszámát, és hogy mennyi ilyen gyászizét eszik, továbbá, amiét azt kértem, hogy ne lássam a kis gusztustalanságokat és nem átlátszó zsacsiba rakja öket. igazi pfuj. aztán pedig azért is hös vagyok ma, mert felhívtam apámat, és normális voltam vele, már amennyira ez emberileg lehetséges volt. az élet nem egyszerü.

megvan már "a" kaktusz. voltak kalandjaink is, például, amikor kidölt, majd három nap múlva felkelt, és akkor még Joeval együtt vártuk, hátha járni kezd, de nem történt semmi. most pedig, nem tudom az okát miért, de azt hiszem úgy döntött "a" kaktusz, hogy transoformálódik. sárkány lett belölle. most azt várom repülni vajon fog e.

rendes bébisintér. ahogy tegnap beszéltem vele el is fogott a vágy, hogy én is Londonba menjek, mint Kinga. akinek Joe a rendes bébisintére...

nagyon szeretnék egy mosogatógépet. ha lehet, most azonnal. köszönöm.

üzemmódra váltok most hirtelen, és kisikálom a lakást. elötte pedig megküzdök a gonosz közértesekkel, akik mindíg meg vannak sértve, ha valaki bemegy a boltba. fura népség. a múlt héten példáúl nem sikerült bejutnom, mert randomszerüen bezártak délben, hogy dolgozhassanak.

soha nem volt semmi baj a börömmel. na jó, egyszer, még májusban leégtem a napon, de tényleg soha semmi. mióta egy hónapja újra pesten tekerem a biciklim a böröm finoman szólva is ki van borulva. száraz, mint a pergamen, amire ezelött soha nem volt példa még, és borzalmasan fáj.  pedig én kenem. vettem egy hatalamas tégely jojobás szuper regeneráló szuper száraz börre való krémet. ma eddig tizenkilencszer kentem be vele elsösorban a lábam, meg úgy általában véve magam, de hát a beszívódástól számított fél óra múlva úgy fáj megint a böröm, hogy megörülok. természetgyógyász barát azt mondja, a szennyezett levegö meg a túl sok fürdés az oka, illetve a kemény víz. kérdezem mi legyen akkor. nézi a krémet, ken a kezére kicsit, majd azt mondja, használjam csak tovább böszen, jó kis krém ez, de ne fürödjek annyit, nem tesz jót a kemény a víz. a szenyezett levegö meg reméljem hogy elmúlik. szuper. gondoltam én. és igyekeztem nem arra gondolni, hogy most azonnal vissza akarok menni Dániába, ahol ugyan még keményebb a víz, de nem fáj a böröm, és lehet mozogni is rendesen. merthogy a másik nagy bajom Pesten, hogy nem mozgok. nem csak én. az emberek általában véve lusták meg tunyák. mindenhová busszal vagy autóval járnak, nem sétálnak, nem gyalogolnak. borzalmasan kopik a jól megszerzett kondim nekem is, én sem gyalogok itt a szmogban annyit mint ott tettem. tehát ezúton is követelek sok bicikli utat - mint Koppenhágában - tisztább levegöt, lágyabb vizet. ebböl kettö az egymásnak következmémye ugye. ha lenne több bringaút, akkor több lenne a bringás, tehét kevesebb lenne az autós, ami jobb levegöhöz is vezetne. és akkor már csak a kemény vízzel kéne megbírokznia szerencsétlen fájós börömnek, ami ugye a mostani helyzethez képes a csúcs lenne maga.

minden értelemben véve rántott hús az államformája, és csupa Kis János lakja. szomorú de így van.

a napközbeni sorozatok a világ megrontói. vagy legalábbis is az enyémek. buta arccal csak bámulok magam elé, ileltve a dobozban villódzó igénytelen képhalmazra, és nem csinálok semmit. takarítani akartam esküszöm, de hát így most azt érzem, holnapra marad, ami nem is baj, mert új nappal új életet is lehet kezdeni, amiben korábban kelek, reggel futni megyek, keményebben dolgozom, és eröteljesebben szocilaizálódom. merthogy ezek nem mennek nekem mostanában nekem. bezárkózva ülök a kis toronyszobámban.

hát tökre nem bírtam felkelni. fél tizenkettöig aludtam, most meg azt várom, hogy majd unokahúgom randomszerüen felhív. persze nyomokban azért dolgozom, de a reggeli heveny fejfájásra bevett lórugás lórugott, és semmi sem vagyok. csak unalmas, mint egy pohár víz, az agyam helyén meg csak egy marék faforgács lebeg. meg rájöttem, hogy hát bizony én tökre nagyon akarok légi utast kísérni, és évenete másik városban lakni... mondjuk kezdeném Stockholmban, aztán Dublin, Barcelona, London... nyilván minden alkalommal megszakadna a szívem, hogy jó volt az a lakás, hely, új barátok mittomén, dehát azért mégiscsak nagyszerü lenne. mert sajtkukac van a seggemben kéremszépen. világhal vagyok...

leborotváltam a lábamról a szört, és a kád szélén ülve néztem, hogyan úszik el a dinnyehéj, maradnak a kis feket ször izék odaragadva a kádhoz, a borotvával, amit százhuszonkilnecért vettem a nagykoszos közértben, tehetségesen elvágtam a kezem. belecseppent a kádba egy pár vércsepp. bámultam, ahogy hosszú, vékony csíkot hagyva megindult a lefolyó felé. eszembe is jutott egy pár évvel ezelötti kiállítás, ahol egy fickó meztelen örgeket, meg vért és vizeletet fotózott, és ettöl lett híres. na, gondoltam, itt az alkarom alkalom, hogy nagy és híres fotós legyek, a kád fölé guggolok, és belepisilek. és az lesz a címe müremeknek, hogy vér, vizelet és ször, avagy a nagyvárosi szingli nö a kádban. aztán mégsem így lett. szépen kimostam a kádat. se vér, se ször, se világhír. that´s life.

a tévében, hogy Dundika Maurtitiuson helyi állatokkal ismerkedik, és mutattatak egy kigyúrt baltaarcú csávót. kicsit röhögtem, hogy mégiscsak van az aktív címü izének humora, de aztán kideråult, hogy ök mégsem úgy gondolták, és már nem is volt vicces. ellenben az állásinterview az volt. how to be a stewardess. kevés pénz, fizess a tanfolyamért, és bízz, majd egyszer jobb lesz. én nem mondtam semmit erre, meglátjuk. arra a hídra majd rálépünk akkor gondoltam én. persze Nagyapámék meg jönnek erre a Borikával (aki a nem tudom kinek a kije) aki már mióta repül, és ö aztán igazán tudja, és folyton panaszkodik is, hogy micsoda szörnyü emberek ülnek repülöre, és akarnak mindenfélét. és persze Nagyapámék tudják. mert a Borika megmondta. és nem is egyszer.

hogy nadrág vagy szoknya dukál e a jobinterviewra. mertha szoknya, akkor harisnya is kell, ami viszket, vagy nem eleg meleg, vagy túl meleg, és cipöm sincs hozzá. ha nadrág, akkor már csak a cipö para marad fent, de hát mint tudjuk semmi sem tökéletes. én meg az öltözködés viszont ugye közel nem a jó páros, a tökétletstöl meg hát finoman szólva is fényévkere van. sötmitöbb...

must have. nem bírom ki nélküle. kényszeres a kommunikálhatnék. az, hogy milyen nekem itthon, jó kérdés. mert közel egy hónap után sem tudom. nem tudom, hogy hogy vagyok, mert max azt mondtahom, hogy still lost. az meg ugye nem jó. legal alien maradtam, és keresem a helyem. mintha a valóság valami furcsa, nyálkás szövet lenne. lassan persze szakadozik. közben meg megy az itthonról munka, mert a gyárban nincs saját asztalom, netem, semmim. így meg ugye nehéz.  azt meg már régen tudom, hogy otthon munka ritkán jó, még akkor is, hosszútávú vágyaim között az otthonról dolgozó weddesigner szerepel. bár annak az erdete inkább a folyton úton lenniben keresendö. mert milyen nagyszerü is lenne Mexicoban JC-vel a tengerparton épp a világot megváltani, és aztán amíg ö mindjuk az International Pacific Café vendégeinek pizzát süt, én megcsinálok egy alapdesignt. aztán csak plug in a gépbe, és  már szalad is a világhálón, és célba ér, és mindenki boldog. ez lenne a jó.